A macaron-ról mindenki rögtön Párizsra asszociál, mert ugye a franciák különlegessége, de mi Londonban szereztük be a túléléshez szükséges adagot, a Harrods egy apró pici kávéházában, ami olyan igazi kis Párizs a nyüzsgés közepén. Otthon is árulnak pár helyen macaron-t, de az vicc kategória az eredetihez képest, mert rohadt nehéz jó macaront sütni, és ha egyszer megkóstoltad, egy életre rajongó leszel.
A Laduére boltja úgy van berendezve, mintha XIV.Lajos valamelyik partiján sétálgatnánk, már csak ezért is megéri bemenni, hogy a sok angol után élvezzük a francia miliőt, a púder színű, és aranyozott elegáns bútorok között igazi Blair Waldorf-nak éreztem magam. A hosszú pult mögött ott sorakoznak a különféle csábító sütik, de mi céltudatosan a ikonikus mini macaron-okra koncentráltunk. Olcsónak nem olcsó, de nem az a fajta édesség, amiből sokat kellene enni, mindegyik egy külön varázslat. Azért nekünk elég sokat sikerült megkóstolni, mert Ikukoval megosztottunk a szerzeményeinket. (Zárójelben megjegyzendő a csomagolás, ami gyönyörűséges, a megtestesült elegancia. Én a púder-zöld aranyozott dobozkát választottam, aztán mióta kiürült, ékszeres ládikaként funkcionál.) A lényeg igazából, hogy soha nem gondoltam, hogy ilyen harmonikus ízvilág összehozható egy apró sütiben. Komolyan át kellett értékelnek az eddigi gasztronómiai élményeimet, és legszívesebben most összeszedném minden cuccomat, az első géppel repülnék Párizsba, és könyörögnék a Ladurée-nél, hogy felajánlom nekik az életemet, csak tanítsanak. Ránézésre valamiféle édes, habcsókszerűséget vártam, de hát a hülye előítéleteim...A macaron nem édes, legalábbis ha jól van megcsinálva. Nagyon vékony, roppanós hártya veszi körül a belső habkönnyű krémet, és az íze...nem hasonlítható semmihez. A csokis például olyan igazi kesernyés csoki ízű, a citromos finoman savanyú, a kedvencem, a rózsás-gyömbéres pedig leírhatatlan álom. Nem fogom őket harapásról harapásra elemezgetni, de olyan muszáj megismételni élmény. Nyálcsorgatás vége.
