Végre van erőm felkelni, és pótolni a nagy lemaradásokat írásba. A szünet jó volt, felváltva néztem a Gyilkos elméket és a CSI-t. Pénteken beköltözött Ali, akiről már annyit tudok, hogy kólán, és banánon él. Legalább nem foglal sok helyet a hűtőben. Hétvégén fogalmam sincs, mit csináltam, valószínű írogattam, meg filmeztem így szépen felváltva, aztán vasárnap tudatosult, hogy hoppá, mindjárt One Night Only koncert. Gyorsan smseztem Ikukonak, hogy menjünk együtt, aztán már itt is volt a hétfő, és visszavedlettem izgatottan vihorászó lökött tinivé. Vagy csak majdnem, ezek inkább belső folyamatok voltak, a külvilág felé továbbra is a felhúzott szemöldökös cinikus képet sugárzom. Mivel tudtam, hogy George-ék nem szeretik időben kezdeni a fellépéseiket, egy határozott kanyarral a bár felé vettük az irányt, és bepróbálkoztunk a cseresznyés vodkával. Előzenekarnak két kezdő indie fiúcsapat, persze szigorúan az übercukifejű fajtából. Tényleg nem volt rossz választás a vodka. Azt azért megállapítottam, hogy amíg nem leszel befutott zenész, az epilepsziás mozgás több, mint kötelező. Zeneileg amúgy nem voltak rosszak, de hát röhögnöm kellett rajtuk! Aztán általános sikongatások közepette érkeztek az én jól bevált kedvenceim. Nem részletezem különösebben, imádtam! George egyre jobban tudja, hogy kezelje a közönséget, így azok mint a holtkórosok követik. Volt egy pillanat, amikor beugrott a tömegbe, a lányok meg megfosztották az összeizzadt, gusztustalan pólójától...kicsit olyan Hillary Duff-féle tini film feeling volt. Bár abban biztos nem izzad senki...Koncert után megvártuk őket, még egy fotózkodási lehetőséget nem hagytam volna ki. George egyébként jó arc, mindenkivel kedves, viccelődős, gyönyörű Burberry kabátja van stb. Legközelebb is megyünk.
Kedden kábán bemásztam a suliba, ahol aztán sikerült felébrednem, hála Leander ki-mit-tud-jának. Délután jöttek anyuék, vártam rájuk a busznál. Futottunk a másik buszra, jöttünk a koleszhoz, megcsodálták a kilátást, meg az itt uralkodó rendetlenséget, aztán már itt is volt a Tibi, hogy elvigyen minket Gloucester-be. Mióta itt vagyok, még nem aludtam máshol, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fog a szobám. Kaptunk szuper vacsorát, meg társaságot, nagyon jól éreztem magam. Sajna szerdán nem tarthattam velük a kirándulós napon, mert írnom kellett a magazin órámra. Este jöttünk vissza, anyuék mentek a szállásra, én meg a koleszba. Másnapra úgy lebetegedtem, hogy jajj. Reggel a buszon éreztem, hogy mindjárt elhányom magam, valahogy túléltem az órát, aztán szemináriumon kaptam egy nagy energiafröccsöt, mikor Bob megmutatta az eddigi munkáim értékeléseit. Lehet mégsem fogok megbukni. Magazinból tuti nem. Óra után be a városba, anyuékkal séta, szép helyek, kedvenc helyek. Beültünk enni Tolkien bácsi kocsmájába, utána még anyu sütit kívánt, szóval sütiztünk is. Vagyis én nem, mert addigra már megint szarul voltam, és egy falat sem ment le a torkomon. Haza is jöttem, sok gyógyszer, és aggódó pillantások kíséretében. Pénteken emaileztem Cathrine-nek, hogy nem megyek órára, mert beteg vagyok, aludtam délutánig, akkor megint be a városba. Zuhogó eső, a hajam már rég nem tökéletes. Anyuék utolsó napja, jó lenne emlékezetessé tenni, de úgy fáj a torkom, hogy alig bírok megszólalni. Szar, hogy így jöttek ki a dolgok. Azért András gyönyörűeket fotózott, megtekinthetők itt: http://anglia-anglia.jalbum.net/anglia/
A hétvégém egy merő szenvedés, ma délután végre fel tudtam kelni, de szilárd táplálék még nem megy le a nyelőcsövemen, csak joghurt. A holnapi könyvbemutatót persze kihagyom. hülyebetegségmennyéhaza!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
eszméletlen jók ezek a fotók!
VálaszTörlésStone