2010. okt. 29.

Tündérmesei motívumok és azok transzformációi Tove Jansson Múmin-könyveiben

Rendhagyó bejegyzés, azért másolom ide az anyagot, mert később kell vele dolgoznom, és nem akarom, hogy elvesszen. Azért ha valakit érdekel, olvassa el, mert nagyon érdekes. Visszajelzéseket, véleményeket szívesen fogadok.

Ebben az előadásban a Múmin-könyvekről, mint a tündérmesék felülírásáról lesz szó. Mielőtt körüljárnánk, hogyan és vajon milyen megfontolások szerint használta fel és módosította a könyvek narrátora a tündérmesei motívumokat, néhány műfaji és koncepció-elméleti kérdést kell tisztáznunk.

1. A módszer

A műfajiság, a műfajokba kategorizálás eleve problematikus, sokat vitatott hagyomány. Az irodalom nem tűri az éles körvonalakat és határokat: nincsenek olyan területei, ahol a besorolt művek olyan sajátosságokat mutatnának, amik, illetve amik kombinációi csak ezekre a művekre lennének megállapíthatóak. A posztmodern tudomány felismerése, hogy nemcsak az irodalmon belül vitatható a műfaji kategorizálás, hanem a különböző művészeti ágak, sőt, művészeten kívüli területek között is szükségszerű átjárások, idézések, lopások, nemcsak tematikai, tartalmi, hanem formai, strukturális csere-berék is folynak. Ez a felismerés inspirálta az egyik legizgalmasabb irodalomtudományi munkát: ezeknek a korábban feltételezett, vagy ma is foszlányokban élő hagyományoknak, műfaji elgondolásoknak a felülvizsgálatát, a műfaji jellemzők újrapozicionálását, ami szükségképpen együtt jár a műfaji hiarerchia dekonstrukciójával. Miután az irodalmat és minden más művészeti, vagy művészeten kívüli terméket közös korpuszként, egyetlen kontextusként értelmezünk, végre megnyílhatnak az esélyek arra, hogy a domináns kultúrán kívül (a nagybetűs Eng. Lit.-en kívül) más irodalmak is elismerést kapjanak. Az utóbbi évek gyerekirodalomtudományi diskurzusának tapasztalatai alapján elmondható, hogy a hagyományos, akadémikus, rendszerekben gondolkodó, európai- és fehér férfi-központú szisztéma egyeduralmát a feminista és a posztkoloniális irodalomkritika mellett a gyerekirodalom kritika és elmélet is veszélyeztetheti.

Vizsgálódásom szempontjául egy magyar kutatónő, Boldizsár Ildikó kandidátusi dolgozatát használtam fel illetve fejlesztettem tovább. Dolgozatában (ami könyv alakban is megjelent, Varázslás és fogyókúra címmel) a tündérmese és a műmese (childrens’ book) között fennálló viszonyt vizsgálja Vlagyimir Jakovlevics Propp klasszikusa, A mese morfológiája című műve alapján.

Propp rendszerét sokan és sokféleképpen megkísérelték már továbbfejleszteni, korrigálni, Boldizsár azonban nem a tündérmesék strukturális-tipológiai analízisének alapproblémáit próbálja megoldani (mint tette azt többek között Meletyinszkij, Claude Lévi-Strauss vagy Greimas), hanem egy összehasonlító meseelemzésre alkalmazza Propp elveit. Azt vizsgálja meg, hogy a struktúrájukban vagy egyes motívumaikban fellelhető azonosságok és különbségek révén milyen kapcsolat áll fenn a tündér- és a műmese között. Mindehhez a Propp által kimutatott funkciók és szerepkörök meglétét, megjelenési módját, illetve hiányát vagy helyettesítését vizsgálja meg néhány gyerekirodalmi klasszikus szövegén belül.

Ez a kontextualizálás alkalmat nyithat arra, hogy egyrészt megvitassuk a tündérmese, mint originális kategória létjogosultságát, másrészt, egy ilyen strukturális-összehasonlító analízis során kiemeljük a gyerekirodalmi művek komplexitását, a szövegépítkezés tudatos stratégiáit és a gyerekkönyvek specifikumait. A jellegzetes mesei szüzsé-elemek megjelenésének, a megjelenés módjainak vizsgálatát a felnőttirodalomra is ki lehet terjeszteni, de érdekes terület lehet a motívumok továbbélését, változásait a mai folklórban, a különböző kultúrák mai tündérmeséiben és a popkultúrában figyelemmel kísérni.

A hagyományos struktúra és a szokásos formulák megtartásának fontos szerepe van a klasszikus tündérmesék esetében. Egyrészt biztonságérzetet ad a hallgatónak/olvasónak, aki önmagáénak érzi a történetet, ha az elemek és szituációk jól ismertek. A narrátor sikeresen reflektál a befogadó előismereteire, amit kollektív tudatnak is titulálhatunk, mivel a tündérmesék minden kultúrában azonos alapfunkciókból épülnek fel. Másrészt, a struktúra őrzése a tradicionális morál fenntartását, továbbadását is magában foglalja. A mese világképe mindig totális világ, mindig teljes életfilozófiát közöl. Ha csak a Grimm- és a Perrault gyűjtemények közötti különbségekre gondolunk, kitűnik, hogy a gyűjtő a nyersanyagot mindig aszerint dolgozza át, hogy saját (vagy a kora, társadalma által konstruált) világszemléletét konzerválja a gyűjtemény minden egyes darabjában. Egy ilyen nagyobb lélegzetű tündérmese-gyűjtemény így tehát jobban demonstrálja a gyűjtőnek (vagy korának, társadalmának) a szemléletmódját, mint a neki mesélő alanyáét, vagy ahogy a romantika gondolta, a nép tiszta bölcsességét.

A gyerekkönyv-író, aki észrevehetően felhasználja a tündérmesei struktúrát, hasonló munkát végez. Úgy válogat az elemek, formulák közül, hogy azzal mindig állást foglal – leleplezi, felülírja, módosítja a rögzült mesei világszemléleteket.

Propp módszerét sokan azért kritizálták, mert túl konkrétan definiálja a funkciókat és ezek a leírt funkciók nem elég általánosak ahhoz, hogy bármelyik mesecselekvés minden mozzanatát meghatározzák.

Az előadásban tehát nem kísérlem meg pontról pontra betartani a Propp vagy Boldizsár Ildikó által javasolt analízismódszereket, inkább ezekből ihletet merítve és eredményeiket felhasználva igyekszem felvázolni Tove Jansson Múmin-könyveinek egy lehetséges elemzési módszerét, illetve ennek a módszernek néhány aspektusát.

Terjedelmi okok miatt most csak két motívum megjelenését fogjuk megvizsgálni részletesebben: a tündérmesék első és utolsó szerkezeti elemét, az elindulás, útnak indulás és a lakodalom, a szerelmi beteljesülés motívumát. Két másik területet, a segítőtársak-adományozók és az ellenfél megjelenítését éppen csak érinteni fogjuk.

2. Az útnak indulás

Iser egyik fontos észrevétele, hogy minden irodalmi mű hordoz egy elképzelt, a műbe belestrukturált, beleértett olvasót (implied reader), tulajdonképpen egy olvasó-szerepet, amit a mű felkínál az aktuális olvasónak. Valamikor úgy gondolták, minden műfaj más olvasótípust, olvasói magatartást igényel. Ma már szkeptikusabbak vagyunk a műfajokkal szemben és tudjuk, hogy a mű gyakran játszik az olvasó előfeltételezéseivel, aki így kizökken a kényelmes olvasói pozíciójából. Az egyes műveken belüli mozgás különböző műfaji típusok között, különösen a kezdő motívum és a folytatás közé tett kontraszt egy jól működő stratégia a differenciák kiélezéséhez és megfelelő hely az üzenet elrejtéséhez. Ennek az esetét figyelhetünk meg a Kometen Kommer (Üstökös Múminvölgyben) és a Muminpappans memoarer (Múminpapa emlékiratai) szövegtestében, két különböző módon

Propp a tündérmesék kezdő szituációjának két alapvető formáját különbözteti meg: az egyik a hőst és családját, a másik a mese későbbi áldozatát és családját mutatja be. A mi esetükben most az első szituáció az érdekes: mikor a hőst családja társaságában ismerjük meg. Ezekben a mesékben az anya-apa-gyerek(ek) szerinti teljes család mindig csak rövid ideig tartó ideális állapot. Az egyensúly felbomlása szükségszerű eleme a hős fejlődésének, ami azzal kezdődik, hogy a hős elhagyja otthonát.

Az útnak indulásnak számos oka lehet, de ezek a motívumok általában elhanyagolhatóak. A hős valami miatt elveszti lelki nyugalmát, vágy ébred benne valami vagy valaki után és világgá megy, hogy fantasztikus kalandok után helyreállítsa az egyensúlyt. Akár a szerencse-keresés, akár a baj elöli menekülés motiválja, mindig az életében jelentkező egzisztenciális hiányról van szó.

Boldizsár szerint a műmesékre ezzel szemben az jellemző, hogy „nincsenek viselkedési korlátok, a hős bármit megtehet, és még annak sincs jelentősége, hogy céljait eléri-e vagy sem”. Mivel a hős itt nem felnőtt, hanem gyerek, játék, állat vagy tárgy, fantasztikus kalandok helyett nagyon is reális földi problémái vannak, és nem élethalálharcot vív, hanem játszik vagy öncélú kalandokba bonyolódik. Sőt, a kaland helyére általában a szórakozás lép. „Nem az a fontos, hogy mi történik, hanem hogy történjen valami” – állítja Boldizsár.

Ha elfogadjuk is, hogy ez a megállapítás vonatkoztatható a műmeséknek egy bizonyos csoportjára, azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy a műmesék hősei sosem küzdenek az egzisztenciájuk alapját érintő problémákkal.

Nézzünk erre egy példát a Muminpappans memoarer-ban:

“Sosem felejtem el azt a helyet. Egyáltalán nem hasonlított a múminházakra. Sehol egy eldugott zug vagy sarok, se titkos kamrák, se lépcsők, se erkélyek, se tornyok. Az Árvaház kopár volt és szögletes és egy elhagyatott pusztán állt.

Sose felejtem el azt a sűrű ködöt, a madarak éjjeli vijjogását és a fák magányos zúgását a távolban – sem a sötét folyosókat, a temérdek egyforma ajtót és az egyforma, sörbarna szín termeket. Emlékszem, senki nem ehetett esténként mézes kenyeret az ágyon, nem lehetett kisállatunk és tilos volt villanyoltás után beszélgetni.

Sose felejtem el a zabkása ocsmány szagát. És azt sem, hogy minden reggel úgy kellett jóreggelttel üdvözölni a Nagynénit, hogy pontosan olyan szögben hajoljunk meg előtte, ahogyan az elő volt írva.” *
És a legfőbb érv:

„Rengetegen voltunk. Egy idő után mind komor, rendszerető gyerekekké váltunk, mivel a Nagynéni olyan száraz volt velünk, hogy többször kaptunk mosdatást, mint esti puszit”.

Bár Múminpapa itt még csak gyerek, a szituáció, amiben van, cseppet sem játékos és az sem öncélú kalandkeresés, hogy mikor eljött a tavasz és ő “valahonnan messziről nyugodt, szabályos, dörgő hangokat hallott – mint ahogyan a tenger felszínén az olvadt jég hullámozva csapkodja a partot”, Múminpapa fogta magát és elszökött, világgá ment. „Egyszerűen nem tehettem mást” – ahogy a narrátor-Múminpapa kommentálja.

A neves meseesztéta, Max Lüthi Propp nyomán vetette fel azt a gondolatot, hogy a tündérmesékben minden előre el van döntve: ismerjük a feltételeket, a próbákat, hogy a hős találkozni fog egy sárkánnyal és egy királykisasszonnyal és az egyiket meg kell majd ölnie, a másikat el kell vennie feleségül, tehát egy stilizált dramaturgia szabályait kell betartania, a motívumok egymásutániságát a szükségszerűség diktálja. Ebben az értelemben Múminpapa „nem tehettem mást”-világgá indulása mindenképpen tündérmesei elem. Később megnézzük, mennyire engedelmeskedik a szöveg ennek a dramaturgiának.

De előbb lássuk a másik esetet a Kometen Kommer-ben! A történet a játék realitásából indul: Mafli unatkozik és kitalálja, hogy felfedezőútra indul. Nem jut messzebbre, mint Róbert Gida és a játékállatai, mikor az Északi-sarkra indultak, csak egy közeli barlangig. Az önfeledt játékba Múmin is bekapcsolódik, gyöngyöt gyűjtenek, összebarátkoznak egy selyemmajommal és kék-körtéket úsztatnak a folyón. A kaland, az út úgy jelenik meg a regény elején, mint aminek tényleg nincs tétje, nem jelent elmozdulást semmilyen irányba, nincs fejlődés, az én-t (the self) nem éri semmilyen személyiségformáló hatás.

De ez a játék is csak játék. A szerző játéka.

A játék közben szembesülnek a szereplők az aggasztó, a legkülönbözőbb helyeken megjelenő jelekkel: „a csillagokkal, amiknek farkuk van” Pézsmapatkány úrtól tudják meg, hogy a jel egy üstököst ábrázol, ami valószínű, hogy a Föld felé tart.

Ezzel pedig el is érkeztünk az égitest-megmentő tündérmesék toposzaihoz: ezekben a mesékben a konfliktus a bolygónkon kívülivel van kapcsolatban és a hős próbatételei meghaladják az egyszerű, földi problémák körét.

Ez már elég nagy feladat egy múmingyerek számára, inkább Bruce Willis-nek való. Múmin mégis elindul, magával viszi a mit sem sejtő Maflit hogy megmentse Múminvölgyet és a családját.

Ha összehasonlítjuk Múmin és Múminpapa elindulását és a kalandjaik minőségét, észrevesszük, hogy a hagyományos mesei funkciók kétféle, egymással inverz viszonyban álló transzformációjával van dolgunk.

Múminnál már az elindulás motívuma is kettős: egyszerre van jelen benne a játékosság, az öncélúság és a halálosan komoly, az egzisztenciát veszélyeztető elem. A játék-felfedezés és a valódi-felfedezés közötti átmenet kiemelése domborítja ki a kalandok jelentőségét: egy gyerek, akinek még játszania kellene, képes (a saját határaihoz mérten) nagy horderejű tettek véghezvitelére. Bár Múmin nem tudja, mit fog tenni, ha megtudja a csillagász-professzoroktól, hogy valóban egy üstökös tart a Föld felé, az ötlet, a megoldás hiánya nem akadályozza meg abban, hogy ne induljon el. Ezzel a habitussal válik Múmin játszó gyerekből igazi hőssé.

Ezzel szemben Múminpapa kalandjai – mint láttuk – úgy indulnak, mint egy hamisítatlan tündérmesében, vagy mint a mesei hagyományokból jócskán merítő kalandregényekben és kalandos önéletírásokban. A narrátor nagyzoló, hencegő és önmaga álhős-jellegét öntudatlanul újra és újra leleplező hangja ellenére az első fejezet történései, a humoros elbeszélésmód mögötti tartalom megrázó: egy hányattatott sorsú árvagyerek első keserű évei jelennek meg. A négyszögletes épület, ahol nincsenek lépcsők, titkos zugok, tornyok és erkélyek se, a sötét folyosók sivársága, a zabkása ocsmány illata, az alapvető gyerek-szükségletek nélkülözésének felsorolása a szorongás, a reménytelenség és az undor kifejeződései. Sok tündérmese kezdődik azzal, hogy a hős elveszti egyik, vagy ritkán mindkét szülőjét, mostoha kerül a házhoz, aki mellett szenvedés az élet, rosszul bánnak vele és a hős kénytelen elmenekülni otthonról. Az ilyen mesehősnek aztán válogatott próbákat kell kiállnia, megtámadják, szolgaságra kényszerítik, segítőtársakat vagy varázseszközöket szerez, eljut arra a helyre, ahová elindult, megküzd az ellenféllel, legyőzi, a foglyokat kiszabadítja, a halottakat feltámasztja, az elvarázsoltakat kiváltja, elnyeri a hőn áhított lány kezét, esküvőt tartanak és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ezzel szemben az első fejezetben hős-prototípusként megjelenő Múminpapa a továbbiakban csupa álkalandokba keveredik: Edward, a sárkány-kinézetű óriási lény igazából ártalmatlan, a vele való konfrontáció abból áll, hogy rá kell bírni, ne a tengerben fürödjön, hanem a folyóban. A második próba során megment valakit Hork (Mårran) karmai közül, akiről a fedélzeten derül ki, hogy mégsem kellett volna megmenteni, mert a Nagynéni (volt az, az árvaházi nevelőnő, akitől aztán alig tudnak megszabadulni. Daddy Jones, az Autokrata kertipartijának próbatételei is mind ál-próbák, játékok: a műpókok, a fröcskölő tó és a bika a tojáskereső játék pedig, amit Múminpapa nyert meg, inkább a húsvéti játékhoz hasonló. Arról nem is beszélve, hogyan jelenik meg a feleségszerzés motívuma: Múminmamát ugyanis kis híján kiveti a tenger Múminpapa lábai elé. A hőstett minőségét jellemzi, hogy Múminmamának fel sem tűnik, hogy Múminpapa megmentette volna az életét, csak a retiküljét keresi.

Jansson tehát mindkét történetben használja az útnak indulás tündérmesei funkcióját és a kalandok, próbatételek motívumát, de egyikben sincsenek teljes hősök teljes hőstettekkel, hanem a két elem közül mindig csak az egyik szerepel: így egyensúlyoznak a történetek a két műfaj, a tündérmese fantasztikus, hősiesség-központú és bátorító világlátása és a műmese reális, kisebb igényeket támasztó és játékos szemlélete között. A (múmin)gyerek-kép így egyesíti magában a két típus bölcsességét.

3. Segítőtársak, adományozók, ellenfelek

Sajnos az idő szűke miatt a következő motívumokat csak felsorolásszinten érinthetjük.

Miután a tündérmese hőse elindul otthonról, segítőtársakkal és adományozókkal találkozik, akik a bonyodalom megoldásához szükséges tudással, eszközzel rendelkeznek vagy olyanképpen segítenek a hősnek, hogy viszonozzák annak jótetteit, megmentik üldözőitől, átváltoztatják, vagy olyan kivételes tulajdonsággal rendelkeznek, amit a hős nélkülöz és hogy sikerre segítsék, kísérőivé válnak. A Múmin-könyvekben Múmin azon barátai feleltethetők meg ezeknek a funkcióknak, akikkel kalandjai során ismerkedik meg: Kószlászbóklász, Bájocska, Fürkész, Nyiff és Nyaff, Pöttöm, stb. Felmerül a kérdés, miért tűnnek el sorban, ráadásul megmagyarázatlan módon, mindenféle kommentár nélkül ezek a szereplők. A történetfolyamból sorban ki lesznek írva a Múmin-családba korábban befogadott barátok – nem mellékes, hogy a tündérmesék segítőtársaihoz és adományozóihoz hasonló módon. Jansson a tündérmese bölcsességét fogadta el ezzel, miszerint a barátok jönnek és mennek és csak a család marad állandó, vagy más oka van ennek a stratégiának?

A másik felmerülő kérdés az ellenfél-motívummal kapcsolatos. A Múmin-könyvek sajátossága, hogy nincsenek egyértelműen gonosz alakok. A jó-rossz oppozíciót a gyerekkönyvek általában a csodás-reális vagy a konformista-nonkonformista ellentétpárokra cserélik. A Jansson-meséket könnyen hasonlíthatjuk a Micimackóhoz ebből a szempontból, de feltűnhet a párhuzam a magyar Lázár Ervin Mikkamakka-történeteivel is. Ezekben a gyerekirodalmi klasszikusokban egyértelműen megállapítható, ki tartozik a szokásokba belesimuló, készen kapott tárasadalmi normák szerint élő figurák közé és hogy kik a kívülálló (outsider), lázadó, saját, bohém világukhoz ragaszkodó figurák. Talán a böhöliket és a kalamálikat konformistáknak nevezhetnénk, de vajon hová tartozik például Múminpapa? A láthatatlan kisgyerek (Det osynliga barnet) novellái, és különösen a Pappan och havet (Múminpapa a tengeren) egy nagyon összetett, önmagában bizonytalan Múminpapát mutatnak be. Egy olyan bohém, vad, kalandos élet után vágyódó embert (pontosabban múmint), aki megijed attól, hogy szívesebben ücsörög a verandáján, minthogy a viharos tengereket járja. A dipólus itt az énen belül van. Az ellenfél azonban fizikailag is megjelenik a könyvekben: ott van a Bájocskát fogvaejtő „mérges bokor az Angosturák családjából”, aki nagyon hasonlít a tündérmese sárkányaira: az illusztráción fejei is vannak, a szövegből pedig kiderül, hogy a szemei sárgák, a zöld testén pedig éles tüskék vannak. Múmin úgy győzi le, hogy sorban lenyisszantja minden fejét (ágát) – igaz, „Egy bicskával, amin nem csak dugóhúzó volt, hanem egy szerszám-amivel-kavicsokat-lehet-piszkálni-a-lópatkóból”, de hát a tett a lényeg és az eredmény: sikerült a királykisasszonyt, azaz Bájocskát megmenteni. Érdekes lenne megvizsgálni a természeti elemeket (árvíz, üstökös, vulkánkitörés, szökőár, stb.), mint ellenfeleket és a népmesék halál-manifesztációihoz erősen hasonlító hattiwattikat és a Horkot, akik bár félelmetesek és körülírhatatlan a kilétük, de mégsem gonoszak, hanem a múmin-világ egyenrangú tagjai, akit az idő során egyre inkább elfogadnak a szereplők is és az olvasó is.

4. Lakodalom és szerelem

Az egyik legnagyobb különbség a tündérmesei és a gyerekirodalmi hagyomány között a lakodalom és a szerelem megjelenítése. Adódik ez legfőképpen abból az egyszerű tényből, hogy – mint azt már korábban idéztük Boldizsár Ildikótól – a tündérmesék hősei felnőttek vagy éppen a mesecselekmény során lesznek felnőttek, a gyerekkönyvek hősei pedig általában gyerekek vagy gyerekeket szimbolizáló állatok, játékok, stb.

Ha Múmin és Bájocska szerelmi kapcsolatát kicsit leegyszerűsítve végigtekintjük, a következő a történet:

Múmin kezdetben, egy átlagos kisgyerekhez (és Maflihoz) hasonlóan lenézi a lányokat és a cicomát, virágokat, rózsaszínűséget, amit a lányok képviselnek, de mégis felkelti az érdeklődését Bájocska, akiről Kószlászbóklász mesél neki (tehát egy elképzelt, idealizált személybe szeret bele lassan). Mikor aztán találkoznak is és Múmin megmenti Bájocskát a sárkány-bokor karmaiból, elindulnak a szokásos, gyerekkori szerelemre jellemző dolgok: virágszedés, ajándékozás, ártatlan álmodozások, féltékenységi jelenetek, stb. Egy idő után azonban, mindenféle magyarázat nélkül, érdektelenné válik az egész. Az olvasó csak azt veszi észre, hogy a Farlig midsommar-ban (a Napkút Kiadó tervezett kötetcíme ebben az esetben kivételesen tetszik: Szentivánéji rémálom) már alig van közös jelenetük, a Trollvinter-ben (Múmintél) összesen két mondatot váltanak, a Pappan och havet-ben pedig már se híre-se hamva Bájocskának. A gyerekkori próbálkozásnak vége, Múmin az egyedül átvirrasztott tél hatására felnőtt. Az egyik Múmin-képregényben (Moomin: The Complete Tove Jansson Comis Strip. Volume One) Múmin magányosan bandukol a tengerparton és a boldog párokat, családokat nézi, miközben az öngyilkosságon morfondírozik. A tündérmesei út járhatatlanná vált számára.

Ahogyan járhatatlan az elemzés is, ha hagyományos szemszögből közelítünk a Múmin-könyvek szerelem- és szexualitásképe felé. A Múmin-könyvek kitűnő anyagot adnak a gay and lesbian studies és a queer-elméleti vizsgálódások számára. Nem csak azért érdemes elhelyezni a Tove Jansson-műveket a LMBT-irodalomban, mert történetesen a szerző leszbikus volt (sok heteroszexuális szerző műve is kitörölhetetlen helyet kapott ebben a kontextusban), hanem mert különlegesen komplex módon jelennek meg a Múmin-könyvekben a gender, a szexualitás és az identitás problémái.

A gyerekirodalomban a kezdetektől megkérdőjeleződött a tündérmese szexualitása. Andersen, Louisa May Alcott (Kisasszonyok) vagy Wilde idejében még csak rejtett, implicit módon ugyan, de már megjelentek a meleg-identitás kérdései, a lehetséges kiutak artikulációi – a lehetőségek itt még pesszimista, szomorú végkicsengésű mesék formájában jelentek meg, de az 1970-es években nagy fordulat történt a nyugati gyerekirodalomban.

Ahogyan a modern társadalmakban sorra dőltek meg a korábbi rasszista, szexista és klasszista ideológiák, az irodalomban és a gyerekirodalomban is megjelentek végre a nem-nukleáris és nem-normatív családmodellek. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire létjogosultságot kaptak a nem-fehérek, a nem-középosztálybeliek és a nem-heteroszexuálisok egy gyerekkönyv oldalain. Kanadában és az Egyesült Államokban jelentek meg elsőként az olyan képeskönyvek, amik meleg szülőket, gyereket nevelő meleg párokat vagy meleg rokonokat mutatnak be, hogy demonstrálják, ugyanolyan otthonos és biztonságos lehet egy nem-hagyományos családi élet is. A legnépszerűbbek ezek közül a Heather Has Two Mommies Lesléa Newmantől és A Tango Makes Three, ami a New York-i állatkert meleg pingvinjeiről szól.

A Múmin-könyvek jóval korábban születtek ezeknél a történeteknél. Így Janssonnál még csak utalásszerűen, az elnyomottak nyelvén szerepelhetett a téma. Andersen, Wilde vagy Louisa May Alcott stratégiái mellett azonban bevont egy merészebb módszert is: Tútikki alakjában megörökítette kedvesét és élettársát, a festőnő Tuulikki Pietilä-t. A felnőtt LMBT-irodalomban korábban Proust ábrázolta azonos nemű párját Az eltűnt idő nyomában-ciklusban, de csak úgy merte, hogy megváltoztatta a nemét: így lett a főhős szerelme Albert helyett Albertine. A másik klasszikus példa Virginia Woolfé, akinél Vita Sackville-West androgünként jelenik meg: Orlando hol férfi, hol nő. Tove Jansson viszont nem vacakol a nemekkel: nála Tútikki lány és éppen olyan “fiús”, mint Pietilä (”fiús” alatt itt a patriarchiátus fiús-fogalmát értjük). És ha már a fiús lányokról van szó, Pöttöm sem felel meg éppen a tradicionális kislány-szerepnek. A hagyományos gyerekirodalom gender-felfogásában csak a fiúk rosszalkodtak, a lányok mindig passzív, csöndes, miniatűr-mintanők és miniatűr-mintaanyák voltak. Pöttöm ehhez képest olyan aktív, agresszív, makacs, hogy még Maxnál és Móricnál is túltesz.

Tútikki azonban nem csak “fiús”, hanem az egyik legönállóbb, legfüggetlenbb, legerősebb szereplő is. Kétségkívül az egyik legizgalmasabb karakter, már csak azért is, mert a sorozatban fordulópontot jelentő Trollvinter központi alakja.

Tútikkit körülveszik a leszbikusságra utaló jelek.

Múmin és Pöttöm (akik az életrajz-központú elemzők szerint Jansson kétféle arcát testesítik meg), akkor ismerkednek meg Tútikkivel, mikor a többiek téli álmot alszanak, tehát a család, a szülők tudta nélkül.

Tútikkiről tudni kell, hogy a világtól elvonultan, saját elképzelése szerint éli életét: „A világon minden olyan bizonytalan – és én éppen ettől vagyok boldog” – mondja Múminnak, mikor legelőször beszélgetnek. Filozofikussága, gondolkodásának és tetteinek merészsége (kezdve azzal, hogy csak úgy, kérdezés nélkül beköltözik Múminék fürdőházába) először elriasztják, megbotránkoztatják Múmint. Tútikki felforgatja Múmin addigi (látszólag) kényelmes gyerekkorát: életmódja, szabadsága bogarat ültet Múmin fülébe, hatására már soha nem lesz az, aki korábban volt. A Tútikkivel töltött első nap után, mikor Múmin hazamegy és körülnéz, ezt mondja: „Nem tartozom már ide. De amoda se. Már azt se tudom, mikor vagyok ébren és mikor álmodom.”

A másik jelentős részlet Tútikkivel kapcsolatban, a láthatatlansághoz való viszonya. Láthatatlan a nyolc kis cickány (shrew – a másik jelentése hárpia, házsártos asszony), akikkel a fürdőházban él és láthatatlan Ninni is, a kislány, akit később Tútikki bemutat a Múmincsaládnak is. Mintha minden lakó- vagy élettársának láthatatlannak kéne lennie. Ahogy Tútikki mondja: „Talán meg akarják őrizni a titkaikat.”

Tútikki szekrénye felidézheti a Kékszakállú példáját. Tútikki megtiltja Múminnak, hogy kinyissa, de ő már akkor is megmondja, hogy nem tud ilyet ígérni. Mikor Múmin később tényleg kinyitja, kiszabadul belőle a Förfadern, a múminok őse, aki ezután átmenetileg beköltözik a Múminházba (mindezt még mindig azalatt, hogy a szülők téli álmot alszanak). Mintha Tútikki közreműködésével szembesült volna Múmin az eddig eldugott, elrejtett, de legmélyebb, legelemibb önmagával. A rokon jelenléte szembesíti Múmint saját fajtájának és önmagának hasonló ösztöneire. Ahogy a narrátor mondja: „Hirtelen úgy érezte, semmi sem olyan fontos a világon, mint kinyitni azt a szekrényt.”

Feminista és leszbikus szempontból érdekes alak Hork is, ez a rémisztő, nyomasztó, folyton újra és újra megjelenő, hatalmas, kísértet-formájú, cseppet sem nőies, de nőnemű alak. Mint egy bénító hatású figyelmeztetés vagy fenyegetés, ami egész életén keresztül kísérti Múminékat. Nem tudni, követelőzik-e vagy életveszélyes-e, de felbukkanása mindig megmagyarázhatatlan szorongást okoz. Egy mélyebb pszichoanalitikus elemzés során részletezni lehetne alakját, mindenesetre Janssonnak is ismerősek lehettek a saját nőisségévél-nőietlenségével kapcsolatos félelmek.

Bárhogyan is, a Múmin-könyvek üzenete reménykeltő.

Azzal, ahogyan Tove Jansson felhasználja a tündérmesei hagyományokat és ahogyan módosítja annak elavult, kirekesztő szemléletét, a felfedezés, az egyéni útkeresés és az önazonosság fontosságát sugallja.

A bátorság, a küzdelem és a családalapítás helyett a kívülállás, a be nem hódolás és a tolerancia válik értékké. Így módosul a tündérmese szerelem-képe is: mivel nincs kötelező norma, szabad a választás. Nehezen találni olyan gyerekkönyvet, amiben ennyire fontos elem lenne egymás feltétel nélküli tisztelete és elfogadása, ahol ennyiféle egyéniség ilyen békében és derűben megfér egy múminházban. Akár felnőtt, akár gyerek valaki, senkinek nem kell „megjavulnia” vagy a hatalomhoz (akár szülői, akár társadalmi hatalomhoz) alkalmazkodnia. Míg az igazi értékek biztonságban vannak, mindenki teret kap, hogy a saját tündérmeséje szerint éljen.

Elhangzott (angol nyelven) a Tove Jansson Konferencián 2007. március 24-én,
Oxford University, Pembroke College

2010. okt. 23.

Gekko úr, ezt kár volt!

Megnéztem, és nem bírom ki szó nélkül.
Ugye 87-ben jött ki a Tőzsdecápák, ami szép lassan kultuszfilmmé vált, és ma már az emberek nagy százaléka tudja idézni a seggarcú, antihős Gordon Gekko klasszikus megszólalásait. Szóval ja, szerettem az első filmet, de Oliver Stone-nak azóta se sikerült olyat rendeznie, amire pénzt adtam volna.
Amikor először jött a hír, hogy folytatást csinál a Tőzsdecápáknak, jajgatott a világ, de azért mindenki kíváncsi volt, hogy mi lesz ebből. Buta fejű Shia LeBeouf? Ne már! Arra gyúr a srác, hogy ki tud a legcikisebb folytatásokban szerepelni?
Volt egy jó téma az új filmhez, a gazdasági válság, de nem igen sikerült hasznosítani. A legjobb rész talán az első 5 perc, mikor Gekko kijön a sittről. Itt még elhittem, hogy lehet ebből valami, aztán következett a mélyrepülés. Ez már nem az az izgalmas brókerfilm, hanem egy szerencsétlen mix, amiről talán maga Stone se tudja eldönteni, hogy mit is akart eredetileg kihozni belőle, csak az a biztos, hogy családi tömegfilm. Az egyik oldalon látjuk, ahogy sorra bedőlnek a bankok, a másikon viszont ott a könnyező Winnie Gekko, az egyébként szupertehetséges Carey Mulligan, akit lazán átver mind az apja, mind a vőlegénye. Bekevernek mindent, Goya-t, a fúziót, egetrengető erkölcsi kérdéseket, de a nagy dráma hiányzik. Persze, sajnáljuk Winnie-t, mégis elsikkad az egész, belesüppedünk az unalomba, és várjuk az elmaradhatatlan happy endet. Na igen, mert az első perctől biztos, hogy lesz, 2010 nézőit már nem lehet egy olyan befejezéssel elintézni, mint a 23 évvel ezelőtti közönséget.
Gekko elpuhult, bár néha még bedob pár aranyköpést, de ezeket nem fogják brókerek százai idézgetni, mint a fiatalabb kiadásét. Stone próbál morális üzeneteket közvetíteni, ahelyett, hogy csinálna egy jó filmet, tipikusan a túl sokat markol effektus jelentkezik. Még jó, hogy ezért se fizettem.

Ég a város, ég a ház is

Itt a régóta várt beszámoló. Ha jól emlékszem csütörtöknél hagytam abba...
Elmentünk végül bulizni, de persze nem a tervek szerint sikerült. Még itthon megismertettem a lányokat a Martinivel, aztán beültünk egy pub-ba koktélozni, meg bacardizni. Mire odaértünk a partihelyre, olyan sor volt, hogy legalább egy óra lett volna, mire bejutunk, és hát persze senkinek nem volt kedve a hidegben szobrozni, főleg hogy Becca addigra már nem állt túl stabilan a 12 centis sarkain. Átmentünk máshova, ahol meg pizsiparti volt. Álltunk négyen a pizsamás tömeg közepén, a csillogós ruháinkban, és éreztük, hogy te jó ég, mi nagyon nem vagyunk idevalók. Mindegy, ha már itt vagyunk, táncoljunk. Ehhez se volt mindenkinek kedve, csak Cat meg én mentünk vonaglani. Nem sok idő telt el, mire azt láttuk, hogy Beccát viszik ki a biztonságiak, mert odaokádott a kanapéra. Clair hazahozta, mi meg hárman még maradtunk, hátha jobb lesz a buli. Nem lett jobb Kirsty is inkább hazament. Cat-tel akkor lett elegünk, amikor őt leöntötték sörrel. Indultunk, hogy hívjuk a safety bus-t, kint aztán újra összefutottunk Kirstyvel, aki azóta a buszra várt. Hazaérve még beiktattunk egy hajnali reggelit, aztán kidőltünk.
A pénteki randimat lemondtam, mert nem voltam túl fitt, meg egyébként is tanulnom kellett. És innentől kezd unalmas lenni a sztori, mert vagy a gép előtt, vagy a könyvtárban görnyedtem. A hét eleje fele, amikor kezdtem rájönni, hogy nehezen leszek így kész, bevezettem az éjszakai műszakot, sok kávéval, sok stresszel most leginkább egy zombira hasonlítok. Csütörtökön volt nálunk a the notebook magazin főszerkesztője, ajánlott nyári gyakorlatot. Tetszetős ötlet. Pénteken volt az utolsó határidőm, sikerült mindent leadni, bár jó szar lett, most drukkolok, hogy meglegyen a 30%. Ha nem, akkor fél évvel tovább járok egyetemre. Miután leadtam azt a szart, hazajöttem, és meghaltam. Ma is csak addig keltem fel, amíg elmentem bevásárolni.
A hét közepén Cat bejelentette, hogy elköltözik, mert egy svéd barátnője ideköltözik Oxfordba, és hozzá. Nagy volt a szomorkodás, hiányzik. Meg most mindenki hiányzik, hazamentek a szünetre, én meg egyedül maradtam. Tegnap volt még egy vicces este, épp mikor felkeltem, és azon szörnyülködtem, hogy nincs kaja, megszólalt a tűzriadó. Csak most igaziból is volt tűz. Mentem ki, és ömlött a füst az L épületből. Jöttek a tűzoltók is, meg minden. Valami nem sikerült nekik főzés közben.
Oké, ez nem lett hosszú beszámoló, de fáj a fejem, meg közben letöltődött az új Wall Street film. Meg még lehet mindjárt sütök egy pizzát...
Jó éjt!
Ja, még egy fontosság a végére: elég sok ember kért tőlem emailt, amiket meg is írtam, aztán érdekes módon válaszolni mindenki baszott, szóval csak annyi, hogy ha ezalatt az 1 hónap alatt valakinek nem volt 5 perce leülni, és írni, akkor nekem sem biztos, hogy lesz kedvem vele találkozni. Ne pazaroljuk már egymás idejét! puszi

2010. okt. 19.

Hattyúhalál

Ígérem, hamarosan érkezik egy extra hosszú bejegyzés, amint leadtam mindent, amit kell. Addig is csodáljátok az új Halloween ötletemet.

2010. okt. 14.

You know what’s cooler than a million dollars?

Még megvagyok, elnézést a ritka blogolásért, de minden a nyakamba zúdult. Közben van egy dráma is itt nálunk, A. úgy néz ki, kiköltözik a koleszból, vagy még nem tudni mi lesz. Erről részleteket nem akarok írni, mert személyes ellentétek alakultak ki, amikbe én nem igazán szeretnék belefolyni. Na mindegy, nekem nem fog hiányozni, ha költözik.
Mindjárt robogok tovább média órára, persze már alig várom, hogy nézhessem a Mátrixot. Komolyan itt lenne az ideje aktívkodnom a média fórumban, de nem érzek affinitást a Mátrixos diskurzusokhoz. Leszarom, hogy Neo miért a piros tablettát választotta. Ma reggel olyan felelőtlen voltam, hogy elígérkeztem egy esti partiba. Ha addig még nem esek össze. Mag.pub.-on végre beosztottak minket csoportokba, hogy elkezdhessük a magazin gyártást, de amilyen nyominger vagyok, kihúztam a business mag.-ot. Mivel nem volt pofám editor-in-chief-nek jelentkezni, és az art directort már E. elkapkodta előlem, így én írom a címlapsztorit. És ki tudja, ki a legmenőbb milliárdos? Aki kitalálja, ki lesz a címlapsztorim, kap egy virtuális puszit. A szlogenünk: “you know what’s cooler than a million dollars?” “a billion dollars”
Közben jelentkeztem egy újsághoz, úgy néz ki, náluk fogok gyakornokoskodni. Oda kéne nagyon egy Ben Barnes interjú, azt próbálom leszervezni. Ja meg persze még egy csomó reportot meg kell írnom, és egy mini prezentációt csinálni keddre. A.-nak átengedtem a témaválasztást, ő meg azt mondta, hogy legyen a Föld (ilyen hülyeséget...), így egyszerű dolgom lesz, kemény 1 percet kell beszélnem a környezetvédelemről. Abban meg profi vagyok. Még mintha kellene valami...ja tudom. Holnapra el kéne olvasni, milyen hatással volt a feminizmus a könyvpiacra, meg kéne vettem égőt a lámpámba. Meg elígérkeztem Marcushoz is.
Azt hiszem futok, mindjárt indul a buszom.

2010. okt. 11.

ÓJAJAJAJAJAJJJJJ

KI ETTE MEG A HETI ÉDESSÉG ADAGOMAT MÁR HÉTFŐN???? GAZSÁG!!!

2010. okt. 10.

Mézes falás

avagy hogy lesz belőlem disznó nagyon rövid időn belül.
Minden vasárnap jól nevelt, házias lánykához méltóan elsétálok a közeli óriás Tescoba bevásárlás felkiáltással. Lehet, hogy közben tele a hűtő, de azért nem árt, ha van tartalék kaja. Erről le kell szoknom. Legalább október végéig, ha nem tovább olyan készleteket halmoztam fel, amit egy hörcsög is megirigyelne. Azért történhetett ez meg, mert az angolok hülyék. Minden olyan rettenet olcsó, hogy amit otthon megveszek x forintért, azt itt annak a feléért, vagy harmadáért megkapom. (Különösen így van ez a cheesecake-el, ami ugye 1 font, de otthon annyiért egy szeletet kapsz. Ezt viszont mintha már írtam volna.) Plusz ehhez még hozzájönnek az aktuális akciók, vegyél valamit 20 penny-vel drágábban, és 3x annyit kapsz. Most, hogy így leírtam, és végiggondoltam, mik vannak a hűtőben, rájöttem, hogy ebben a hónapban már nem költök kajára. Vettem még egy lábost (vagy lábast?), életem első lábosát :) Nagyon kedves darab, holnap fel is avatom.
Igazából nem is ezekről akartam írni, hanem a péntekről. Terveztünk ugye egy pizza partit, azt vártam egész nap, erre 3 körül kapok egy sms-t Jane-től, hogy menjek át hozzá vacsizni, tradicionális kínait főz. És hát ingyen kajára nem illik nemet mondani, egyébként sem halok bele, ha kétszer kell vacsoráznom. Jane-nél még két másik kínai lány is volt, akiknek nem sikerült megjegyeznem a nevüket, csak arra emlékszem, hogy az egyiknek nagyon szőrös volt a lába. Lehet pasi volt. Vacsi után elmentünk egy ilyen international students meetingre, ahol (jé!) vacsora második felvonás következett. Mondjuk sok megpróbáltatásba telt, mire oda jutottunk, ugyanis először rossz helyre mentünk, egy klubházba, ahol általában lenni szokott a találkozó, de most kivételesen máshol volt. Mindegy is, ott volt a nagyon cuki Sam, akit meg kell látogatnom valamikor. Az este jól alakult, találkoztam egy magyar lánnyal is, meg sok mindenki mással is, annyit ettem, hogy alig bírtam mozogni, játszottunk egy csomót. De minden jónak vége, kellett jönnöm haza a pizza partira.
Itthon a lányok már nagyon éheztek, amint megjöttem rávetették magukat a kajára. Volt vihogás, horror sztorik, izmos felsőtestek, pillecukor, éjféli csoki torta, és rengeteg martini. Még sok ilyen estét.
Nekem persze másnak kelnem kellett korán, mert jött M., de a buszok bezzeg nem járnak szombat reggel. Kedves másfél órás séta a városba, a telefonomat persze itthon hagytam, és csak imádkoztam, hogy M-mel megtaláljuk egymást az állomáson. Biztos jobban sikerült volna a nap, ha meleg van, de az időjárás megszívatott minket, és estére már egész hideg lett. Azért megmutattam a várost, meg ettünk (persze), és este is lett, mehettünk vissza az állomásra.
Élvezem az ittlétet. Néha fura belegondolni, hogy oxfordi lakos vagyok, szombaton este is vártam a buszomra, miközben a turista csoportok szálltak fel a londoni járatra, én először fogott el az 'itthon vagyok' érzés. Csak a töltött káposzta hiányzik.

2010. okt. 7.

Aludj csak, én álmodom

Túl egy borzasztó éjszakán. Ha 2 órát aludtam, akkor lehet sokat mondok. Írtam azt a hülye courseworköt mag.pub. órára, erre nem is kellett volna. Oké, mondjuk nem is fejeztem be, de azért... Ja, és tűzriadó is volt, 5-kor. Mert megérdemlem. Utána már teljesen felesleges volt visszafeküdni, inkább ettem nutellás croissant. Mert megérdemlem. Elmentem még tegnap bevásárolni, hogy veszek húst, de aztán végül nutellát vettem, olyan kis poharasat, hogy majd hasznosíthassam a poharat, de azt meg előbb el kéne most, amihez meg lusta vagyok...ördögi kör. Persze a nutellából már nincs. Hülye tűzriadó.
Mag.pub. egyébként jó volt, az elején magazin történetet tanultunk, aztán irány a Tongue épület. Itt egy csöppet bepánikoltam, ugyanis az a számítógépes rész. Én meg nem értek a gépekhez. Beültettek minket, hogy na akkor most megtanultok magazint szerkeszteni. Akkor kellett volna egy fotó a fejemről, legszívesebben elfutottam volna. Magyarul se értem ezeket a bonyolult szerkesztős programokat, nem hogy angolul...aztán elkezdtük. És atom profi vagyok!!! Komolyan, meg is lettem dicsérve, kétszer is. Pedig Leander nem sűrűn dicsérgeti az embereket. Aztán az is lehet, hogy csak nagyon cuki pandás képet raktam a borítóra, és ellágyult a szíve :)
Délután véletlenül összefutottam D-vel. Igazi villám találkozás volt, ő ment múzeumozni, engem meg várt Mr.Sean. D elég leterheltnek tűnt.
Este elmentem a világvégére a média órámra, rejtélyes Mr.Sean-hoz, aki már annyira nem is rejtélyes. Új barátokat szereztem, mert kedves vagyok, és tüneményes, de a neveket sehogy nem bírom megjegyezni. J szintén egy koleszban lakik velem, tündéri kedves lány, és gyönyörű neve van, de olyan akcentusa, hogy alig értem, mit motyog. A média óra valószínű élvezetesebb lett volna, ha nem ilyen későn van. Így csak fogtam a fejemet, hogy le ne essen, és vártam a végét. Azért a biztonság kedvéért kivettem a könyvet a könyvtárból, hogy tudjam, miről szólt az óra. Kötelezően nézzük a Mátrixot, minden óra végén egy fél óra minimum. Utálom a Mátrixot. Meg Sad Keanut. Meg az a Trinity mennyire egy ocsmány nő...
Valahogy sikerült ébren maradnom, egy óra buszozás haza, elkezdett esni, J-vel csak úgy kopogtunk a macskaköveken, ahogy robogtunk be a koleszba. Itthon épp jönnék be, mikor szemben velem vágtat kifele K, aki lelkesen indult futni az egyre vadabb esőben. Jááj. Sejtettem, hogy nem komplett a csaj, a múltkor fél 2-kor találkoztunk, én pisilni mentem, ő meg főzni :P
A hétvége már nagyon várós, holnap van egy bárcsak ne lenne prezentációs találkozóm egy másik J-vel, és A-val, este pedig pizza partit tartunk. Mert megérdemeljük. És kell a hús. Szombaton meg M jön meglátogatni, még ki kell találnom valami programot. Remélem nem fog esni.
Most vár a munka, mindenkinek szép estét. Csók!
Majdnem elfelejtettem: nem látta valaki az új Wall Street filmet? Csak mert nagyon kíváncsi vagyok rá, meg a Social Networkre is.
Ja, és ma egy buszon utaztam Alex Watson-nal. Csak hogy dicsekedjek.

2010. okt. 5.

Angyalokról, néha démonokról

Mivel nehezen veszem rá magam a tanulásra, inkább írok ide egy picit. Meggyógyultam végre, már csak néha köhécselek, de azt meg amúgy is mindig, szóval nem újdonság. Süt a nap, mint valami hülye, meg van bolondulva szegény angol időjárás.
Hétvégén megejtettem a heti bevásárlást. Vonzódom az élelmiszer üzletekhez. Egészen beteges perverzió ez, órákat képes vagyok bolyongani a kenyeres-tejes polcok között, és szórakoztat. Megkockáztatom, hogy így fáztam meg, mert olyan hideg van ezekben a boltokban, hogy csak téli kabátban érdemes bemenni.
Komolyan nem tudom miről írjak...Nem történt semmi, azt leszámítva, hogy feküdtem, és lábadoztam. Megérkezett a csodaszép émelyítően zöld Lloyds bankkártyám. Ja, és tegnap megvettem végre egy tankönyvemet is :) Inside Book Publishing. Amilyen jó fej ez a Blackwell, vissza is veszi 8 fontért szemeszter végén. Egyébként egy elég jó kis könyv, tetszős a stílusa, meg könnyen olvasható (eddig). Nem úgy, mint a könyvtörténet anyagom, az olyan, mintha vissza küldtek volna a középkorba.
Miután sikeresen leleveleztem Mr. Sean-nal a sikertelen média fórum regisztrációmat, ma már végre oda is be tudtam lépni. Épp a Mátrixról folyik a szó, meg a mindenféle technológiákról a science fiction filmekben/könyvekben, és hogy ezek mennyire lennének megvalósíthatóak a valóságban. Utálom a Mátrixot egyébként.
Tegnap beköltöztem a könyvtárba cikkeket keresni. Miután kicsit átalakítottam a témáimat, jobban kapcsolódnak egymáshoz. 12 cikk már megvan, mindegyikről kell írni egy 120 szavas összefoglalást, plusz a végére 660 szavas 'Mi lesz veled, könyvkiadás?' report-ot. Ma beosztottak minket kis csoportokba, mert majd prezentációt is kell csinálnunk. Az én csoportomnak 8. hétre. Téma: Commissioning. J. és A. a munkatársaim. Meeting minden pénteken. Mindenki eléggé be van szarva, de 5 percet minden hülye tud beszélni, úgyhogy én pozitívan állok a dologhoz. Bob, a tanárom (tanároknak már kiírom a nevét, hogy ne legyen nagy kavar) lökött egy pasi, imádom. A másik kedvencem Mr. Adrien, és van egy olyan sejtésem, hogy neki is én vagyok a kedvence :D Már tudja a nevemet, meg hogy én vagyok a mádzsár lány. Egyébként szerintem zseni, 12 nyelven beszél, most épp valami könyvet ír. Harmadik tanárom Leander. Végig azon drukkoltam, hogy csak ne az ő csoportjába kerüljek. Nagyhangú, nagyképű, tipikusan olyan nő, aki csúnya, és esetleg talán okos, de azzal próbálja magára vonni az emberiség figyelmét, hogy hű, ő milyen szókimondó, és nagypofájú. Hmm...nem is tudom...ismertek ilyet? Na mindegy, nincs vele szinte semmi kapcsolatom szerencsére.
Megyek mos, mert a szobám egy lepra telep, és a Millenniumot sem fogja senki kiolvasni helyettem.
Tsók a családnak!

2010. okt. 2.

Pókasszony csókja


Na hahó. Most értem haza a bevásárlásból, és gondoltam megosztom a tapasztalatokat.
Már nincs egy hónap se Halloween-ig, és az angolok rendesen be vannak zsongva. Folyik le a művér a boltok polcairól, ékszerekből már csak pókos-vámpírosat lehet kapni, és az édességek...vödörnyi kis szörny gumicukor, meg csokiszellem. Kedvenc Gotel Chocolat-om is beújított, akkora csoki koponyát árulnak, ami nagyobb, mint a fejem. Olyan, mintha a Harry Potterben lennénk. Még nem döntöttem el, hogy beöltözök-e, de ha igen, akkor must have a pókos harisnya, amiről már kb. 5 éves korom óta álmodozom :D
Mielőtt bárki felhördülne, hogy "fúúj, buta amerikai szokás", nem árt szétnézni. Mindenki azt hiszi, tudja, miről szól a Halloween, pedig igazából nem.
A Halloween a pogány kelta kultúrából ered, és nem sokban különbözött a nálunk ünnepelt halottak napjától. Ekkor ünnepelték az írek az újévet, és hódoltak egyszerre a Napistennek, és a Holtak Urának. Úgy hitték, hogy a bűnösök lelke, akik az elmúlt években állat testben éltek, ilyenkor visszatér a földre. Az emberek ételt, és állatokat áldoztak, hogy megkönnyítsék a lelkek útját. Félelmetes jelmezt, és álarcot azért öltöttek, hogy távol tartsák a gonoszt az otthonaiktól, ugyanis ilyenkor az élők, és holtak közti határ elmosódik.
1840 körül Írországban burgonyahiány alakult ki, és tömegesen vándoroltak Amerikába. Így került át az ünnep a tengeren túlra, ahol a gyerekek lelkesen várják október 31.-én. Kidíszítik a szobájukat, jelmezbe bújnak, szellemet űznek. Ezt a hálás feladatot egy kis édességért cserébe a szomszédnál is megteszik :) Ha meg az illető nem vágyik az önkéntes szellemirtókra, megtréfálják.
Jelképe, a töklámpás már a keresztény kultúrkörből való, itt Angliában Jack O'Lantern-nek hívják. Jack nem vetette meg az alkoholt, és olyan üzletet kötött az ördöggel, hogy a lelke soha nem fog a pokolra kerülni. Ám miután meghalt, mivel bűnös lélek volt szegény Jack, a mennyországba sem fogadták be, és bolyongani kényszerült a kettő közti sötétségben. Az ördögtől kapott egy széndarabot, amivel világítani tudott a végtelen úton. Jack talált egy marharépát, kivájta, és abban hordozta az izzó szenet.
Ennyit a hagyományról, remélem mindenki kellőképpen felvilágosult lett, és nem hallom többet az amerikai összefüggést. Én tervezem a Halloween ünneplést, ha máshogy nem, beszerzek egy csomag furcsa édességet, és felveszem a már említett harisnyát. Borzongós októbert nektek!