Ugye 87-ben jött ki a Tőzsdecápák, ami szép lassan kultuszfilmmé vált, és ma már az emberek nagy százaléka tudja idézni a seggarcú, antihős Gordon Gekko klasszikus megszólalásait. Szóval ja, szerettem az első filmet, de Oliver Stone-nak azóta se sikerült olyat rendeznie, amire pénzt adtam volna.
Amikor először jött a hír, hogy folytatást csinál a Tőzsdecápáknak, jajgatott a világ, de azért mindenki kíváncsi volt, hogy mi lesz ebből. Buta fejű Shia LeBeouf? Ne már! Arra gyúr a srác, hogy ki tud a legcikisebb folytatásokban szerepelni?
Volt egy jó téma az új filmhez, a gazdasági válság, de nem igen sikerült hasznosítani. A legjobb rész talán az első 5 perc, mikor Gekko kijön a sittről. Itt még elhittem, hogy lehet ebből valami, aztán következett a mélyrepülés. Ez már nem az az izgalmas brókerfilm, hanem egy szerencsétlen mix, amiről talán maga Stone se tudja eldönteni, hogy mit is akart eredetileg kihozni belőle, csak az a biztos, hogy családi tömegfilm. Az egyik oldalon látjuk, ahogy sorra bedőlnek a bankok, a másikon viszont ott a könnyező Winnie Gekko, az egyébként szupertehetséges Carey Mulligan, akit lazán átver mind az apja, mind a vőlegénye. Bekevernek mindent, Goya-t, a fúziót, egetrengető erkölcsi kérdéseket, de a nagy dráma hiányzik. Persze, sajnáljuk Winnie-t, mégis elsikkad az egész, belesüppedünk az unalomba, és várjuk az elmaradhatatlan happy endet. Na igen, mert az első perctől biztos, hogy lesz, 2010 nézőit már nem lehet egy olyan befejezéssel elintézni, mint a 23 évvel ezelőtti közönséget.
Gekko elpuhult, bár néha még bedob pár aranyköpést, de ezeket nem fogják brókerek százai idézgetni, mint a fiatalabb kiadásét. Stone próbál morális üzeneteket közvetíteni, ahelyett, hogy csinálna egy jó filmet, tipikusan a túl sokat markol effektus jelentkezik. Még jó, hogy ezért se fizettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése